001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012 013 014 015 016
Látássérült nézet Normál nézet

 

mini-Sargahasu unkaElterjedési területe Közép- és Nyugat Európára korlátozódik: nyugaton eléri az Atlanti-óceán partját (Franciaország, Belgium és Hollandia), délen az Appenini- és a Balkán-félszigetet, északon Németországot és Lengyelországot, keleten pedig a Kárpátok vonulatát (beleértve az azt övező Előkárpátokat is). A kutatók többsége szerint az unkabéka egyike a ma élő legősibb farkatlan kétéltűeknek. A Berni Konvenció értelmében, amelyhez Románia is csatlakozott, szigorúan védett fajnak számít. Míg Európa nyugati részén a sárgahasú unka (Bombina variegata) gyakran a síkvidék lakója, addig hazánkban leginkább a tengerszint feletti 200 – 1600 méteres övezetben találkozhatunk vele. Így viszonylag jól elkülönül a jellemzően síkvidéken előforduló és küllemében hozzá hasonló vöröshasú unkától (Bombina bombina). Ha azonban egy adott régióban a két faj együttesen fordul elő (a tengerszint feletti 200 – 400 méteres magasságban), ott a sárgahasú unka a folyóvizeket, míg a vöröshasú unka az állóvizeket részesíti előnyben. Ugyanakkor azt is megfigyelték hogy ahol elterjedési területük átfedést mutat ott könnyen kereszteződnek egymással és így jelentős hibrid populációk alakulhatnak ki. A sárgahasú unka küllemében apró varangyra emlékeztet, testhossza átlagosan 4 centiméter. Feje kevéssel hosszabb mint amilyen széles, orrcsúcsa lekerekített, szemei nagyok, szembogara szív alakú. A comb és a lábszár hossza megegyezik, míg a testhosszra merőlegesen behajlított hátsó lábak bokaízülete összeér. Háti oldalát számos apró szemölcs borítja, amelyek mindegyike erőteljes fekete színű szarutüskében végződik (tapintása érdes). A varangyokkal szemben a szemölcsök soha nem rendeződnek szimmetrikus hosszanti duzzanatokba, sem fültájéki dudorokba. A háti oldal rendszerint világosszürke, de a barnásszürkén át az olajbarnáig változhat, amelyet néhány világosabb és sötétebb folt mintáz. Hasi oldala rendszerint világossárga, amelyen feketés, vagy kékesszürke foltok tarkállanak. A melltájékon található sárga foltok megszakítás nélkül folytatódnak a mellső végtagokon, míg a tenyér és talp foltjai átfedik a belső ujjakat is. Az ujjhegyek mindig sárga színűek. A szaporodási időszak rendszerint májustól szeptemberig tart, a megtermékenyített petéket pedig egyesével vagy apró csomókban vízi növényekre rögzítik, esetleg egyszerűen csak hagyják a vízfenékre pottyanni. A hímek hangzacskói hiányoznak, így meglehetősen halkan ismételgetik a saját nevüket idéző „unk-unk-unk”-ot. A lárvák 7-9 napon belül kelnek ki, amikor még alig 6-7 milliméter hosszúak, de átalakulás előtt elérhetik akár az 5 centimétert is. A kisbékák mintegy másfél centiméter hosszúak. A későbbi peterakásból származó ebihalak rendszerint csak a következő évben alakulnak át. A felnőtt példányok gödrök mélyén, kövek alatt, rágcsálójáratokban telelnek át. Az élőhelyek kiválasztását tekintve kevésbé igényes mint a vöröshasú unka: esetenként megelégszik a vízinövények nélküli időszakos, esetenként szennyezett pocsolyákkal is, amelyek kiszáradása esetén az iszapba beásva magát „türelemmel” várja, hogy újra eleredjen az eső. A bőrében termelődő mérgező váladék miatt viszonylag kevés a természetes ellensége. A potenciális támadóival szemben hatékonynak bizonyulhat a „halott-póz”. Ilyenkor az állat mozdulatlanná válik. Ha azonban a hát tájékát megérintjük (vagy enyhén megkopogtatjuk) akkor mellső lábait a fej mögé helyezi, míg hátsó lábait szorosan összehúzva homorít, kivillantva a melltájék sárga foltjait (unka-reflex). A vízben fejlődő lárvák nem rendelkeznek a kifejlett példányokéhoz hasonló „fegyverrel”, így azokat előszeretettel fogyasztják a halak és a ragadozó ízeltlábúak. Ezt a veszteséget azonban pótolni tudja a faj természetes szaporulata. A kifejlett példányok a maguk részéről viszont rendkívül sok apró ízeltlábút fogyasztanak, fontos szerepet játszva a természet háztartásában. Védett.

Natura 2000 tanácsadás

Natura 2000 és általános természetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban a következő elérhetőségeken kérheti díjmentesen Natura 2000 tanácsadó szolgálatunk segítségét:

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06-30-297-5746
  • www.huro-nature.eu

huro logo_hu

huro slogan_hu

huro eu_logo_hu_right


A weboldal a "A HATÁRMENTI ELTŰNŐ SZIGETEK VÉDELMÉÉRT” (HURO/1001/179/1.3.1) projekt keretében,
a SIMONINFO Multimédia és Oktatási Kft. kivitelezésében valósult meg.
Jelen weblap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.